A Bardoni Interior nem régiségkereskedés, nem műtárgykereskedés, nem bútorbolt, nem galéria, hanem ezek különleges egyvelege, egy egyszerre expresszív és megnyugtató hangulatú interior design üzlet.
Aki ide betér, nem csak tárgyakat vásárolhat, térrendezési és lakberendezési tanácsokat kaphat, de Bartha Bélától a tárgyakkal való valódi kapcsolat kialakításának filozófiáját is megismerheti, és megtapasztalhatja, hogy egy harmonikus enteriőr nem árcédulákon, hanem viszonyuláson és minőségen múlik. Az egyedi atmoszférájú lakberendezési boltban, csupa izgalmas tárgy között beszélgettünk történetekről, véletlenekről, látásmódról és kínai istenekről.
- Hogyan kezdődött a Bardoni története?
- Közel harminc éve jöttem ide, azóta működik ez a galéria. Az induláskor a biedermeier és az art deco nagy korszaka volt éppen, így ezekkel a stílusokkal indítottam. Én voltam az első, aki enteriőrbe állította a bútorokat, akkoriban ez még Budapesten, de Magyarországon is új és ismeretlen dolog volt.
- Honnan jött ennek a kiállítási módnak az ötlete?
- Azt szerettem volna, hogy egy lakásba jöjjenek be a vásárlók, ahol rögtön ötletet is kaphatnak ahhoz, hogy egy lakást hogyan lehet berendezni, milyen tárgyakat lehet egymással párosítani. Kezdettől voltak dísztárgyak, műtárgyak, szobrok és képek. A Falk Miksa utca akkoriban főleg a képeké volt, és a galeristák nem is értették, hogy mit akarok én itt az enteriőrbe helyezett képeimmel. Nekik is elmondtam, hogy azt szeretném, hogy az emberek lássák, hogy hogyan lehet a képekkel együtt élni. Ez a megoldás sikeres is volt, szerették ezt a fajta árukapcsolást, amiben ott volt a bútor, a szobor, a lámpa, és a hozzá passzoló kép. Aztán a biedermeier és az art deco kiment a divatból, és elkezdett bejönni az, ami most itt körbevesz minket, a XX. századi dizájn. Nem könnyű korszak ez egy gyűjtőnek, mert minőséget találni nagyon nehéz. Ez már az a kor, amikor mindent nagyüzemi módon és nagy mennyiségben gyártottak le, ezért a tárgyak nem őrzik meg úgy az értéküket.
- Honnan ered az érdeklődése a tárgyak iránt?
- Ötven évvel ezelőtt még divattervezéssel és -készítéssel foglalkoztam, a divatról tértem át a műtárgyakra. Nagyon hasonló a két dolog, de a divatban megvolt az az előnyöm, hogy én hoztam létre a produktumot, az eladásra kínált árut, itt pedig be kell szerezni, ami elég komoly munka. Főleg azért, amit már említettem, hogy olyan tárgyakra kell rátalálni, amelyek egymással harmonizálnak. Itt van ez a szecessziós fekete lakkozott asztal. Ma már nem tudok vele egyetérteni, de olyan minőség, hogy kidobni biztosan nem fogom. De ami a legfontosabb, hogy jól látható módon nem szalad ki az üzletből, és semelyik tárgy nem veszik vele össze. Jól viseli az ultramodern nikkel lámpát, a 70-es évekbeli karszéket. Jól van velük. Ha egy tárgy magas esztétikai és minőségi tartalommal bír, bármilyen enteriőrbe beleillik. Az otthonomban XVI. Lajos korabeli bútorok vannak XX. századi dizájnnal keverve, és egyik se bántja a másikat, sőt harmóniába olvadnak.
- Tehát elmondható, hogy ez az értékőrző tárgyak fontos jellemzője, egyszerre simulnak be és egyszerre láthatóak.
- Minőség és egyediség, igen. Ez a legfontosabb.
- Úgy hallottam, hogy önnek nagyon sok története van, amiket szeret is elmesélni.
- Mozgalmas életet éltem mindig, érdekes emberek között, izgalmas helyeken jártam, és a történetek körém gyűltek. Talán az átlagosnál nagyobb igényem volt arra, hogy tanuljak, és arra, hogy ha valami újat látok, azt megjegyezzem, ha valami újat mondanak, azt ne felejtsem el. Egy nagyon egyszerű történet is lehet különleges, ha egy olyan nézőpontból közelítem meg, ami másnak nem jut eszébe. Ettől tud történetté válni az, hogy mi történt a közértben a kasszánál, vagy hogy mit mondott a postás.
- Ehhez kell egy másfajta látásmód.
- Igen, látásmód. És persze tapasztalat. Egy különleges viszony mindazzal, amivel kapcsolatba kerülök. Mutatok most önnek egy tárgyat. Ez egy kovácsoltvas mák. Egyszer régen sétáltam a Kazinczy utcában, esti sötétségben, és belerúgtam valamibe. Lehajoltam, felemeltem, és azt mondtam, hogy: nahát, mákom van! És ez a mák azóta velem él. Talán a zsinagóga kerítéséről törhetett le, nem tudom. Soha nem adnám el, vagy adnám oda másnak. Mindig arra gondolok, amikor ránézek, hogy mákom van, és akkoriban tényleg mákom is volt.
Nagyon fontos ez a fajta intuíció egy tárggyal kapcsolatban, amikor megfog, és évtizedeken át nem is enged el. Ezért van az, hogy az én hozzáállásom sem igazán kereskedői, hanem leginkább azt a vevőt keresem és kedvelem, akinek azonnal viszonya keletkezik a holmival, amit megvásárol. Nem azt nézi, hogy ki írta alá, mennyit ér a piacon, az nem az igazi. Az igazi az, akinek azonnal viszonya alakul ki a tárgyakkal. Ez sajnos nagyon ritka, ennél önzőbbek és magamutogatóbbak lettünk. Az lett a fontos, hogy a táskánkon rajta legyen a két cé betű megfordítva, hogy a karóránkról mindenki tudja, hány millió forintba került. Ez lett a fontos, és nem az, hogy valaha én ezzel a tárggyal egy viszonyt alakítottam ki. Ez az óra rajtam 40 éves, de lehet, hogy már több is. Eszembe nem jutna lecserélni. Mert akkor egyszer egymásba szerettünk, és ez az én karórám. Ez az a mentalitás és látásmód, ami mentén kialakítottam a gyűjteményemet, ami kiállításnak nem jó, mert nem tematizált, stílusbemutatásnak sem jó, mert kevert, de ez nem is számít, mert ahogy említettem, csak a harmóniát szeretném megmutatni mindig mindenben, azt, ami nem izgató, hanem megnyugtató. És úgy érzem, sikerül is.
- Ha meg kellene nevezni egy tárgyat a galériából, ami személyes vagy szakmai szempontból a legkedvesebb, vagy kapcsolódik hozzá egy történet, melyik lenne az?
- A kedvenc tárgyam mindjárt két tárgy, ez a két 1700 éves kínai őrző-védő katona, vagy inkább isten. Ők egyben a legrégibb tárgyak is a galériában, a korukat tekintve is, és olyan értelemben is, hogy milyen hosszú ideje laknak már nálam. Ezen nem is csodálkozom, mert egy spirituális hindu ember előre megmondta nekem, hogy ezektől a szobroktól nehéz megszabadulni, mert ha valakit elkezdenek őrizni, akkor őrzik. Ezeket a katonákat mennyei harcosoknak hívják Dél-Kínában, és eredetileg azért készültek, hogy a sírokon lévő oltárokra állítsák őket, őrizni a sírt. Már rengetegen jöttek el értük, többször próbáltam eladni őket, sokszor meg is akarták venni, aztán mégsem vették meg. Itt maradtak, nem mennek el, és érzem, hogy nem is akarnak innen elmenni. Meglátjuk, meddig vigyáznak még rám, mikor cserélnek gazdát. Lehet, hogy soha.
Bardoni Galéria
1055 Budapest, Falk Miksa utca 12.
+36 1 269 0090
bardoni@bardoni.hu
https://www.bardoni.hu
